PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Önkormányzati tulajdonú földterületek bérlésére

Archív

Az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. (1033 Budapest, Mozaik u. 7.) az alábbi Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tulajdonában álló földterületek bérbeadása (hobbikert, közösségi kert) céljából teszi közzé ezt a felhívást

 

A meghirdetett földterületek Csúcshegy külterületi részén, a Kocsis Sándor utca – Turbolya közből földúton keresztül közelíthető meg, valamint a Virágosnyereg, Menedékház, Örvös, Őzsuta utcákban és a Vadóc utcában található.

A földterületek másik része Ezüsthegy, illetve Józsefhegy külterületi részén fekszik, jellemzően a Meggy utca, Barackos út, Óbor utca, valamint az Árok utcában.

A földterületek közös jellemzője, hogy közművek nincsenek bevezetve, ahol mégis megtalálható, azok a táblázatban külön jelölésre kerültek.

 

 

Általános információk:

 

A földterületek bérbeadása az önkormányzat tulajdonában álló egyes vagyontárgyak bérbeadásról szóló 9/2015. (II.16.) önkormányzati rendeletben foglaltak alapján történik.

 

Ennek megfelelően

  • a bérbeadás időtartama 1 – 3 évre szól, ami a lejárat előtt ismét meghosszabbítható;
  • bérlő a föld bérleti jogának megszerzésekor az éves földhasználati/bérleti díj háromszorosának megfelelő összegű megszerzési díjat köteles egyösszegben megfizetni;
  • a földterületek éves bérleti díját egy összegben, minden tárgyév február végéig kell megfizetni;
  • a bérleti díj nem csökkenthető, arra kedvezmény nem vehető igénybe;
  • a bérleti díj megfizetése mellett a bérlőt/földhasználót terheli a földhasználattal kapcsolatos valamennyi költség;
  • a földterületek „hobbikert” céljára kerülnek bérbeadásra: rekreációs tevékenység eltöltésére, illetve a földterületen történő növénytermesztés céljából;
  • bérlő köteles betartani a földterületre vonatkozó növényvédelmi, talajvédelmi és természetvédelmi jogszabályokat és a vonatkozó hatósági előírásokat;
  • a földterület karbantartási (kaszálás, parlagfűmentesítés) kötelezettsége;
  • állattartási tevékenység folytatása nem engedélyezett;
  • a földterület életvitelszerű használata tilos;
  • a földterületen a háztartásban feleslegessé vált tárgyak (lomok) tárolása tilos, e körbe tartozik az építési anyag deponálása, használaton kívüli gépjármű elhelyezése is.
  • A bérbevételre lakóközösségek jelentkezését is várjuk!

 

 

 

 

Az alábbi táblázatokban felsorolt földterületek bérelhetőek:

 

 

  1. számú táblázat*

 

Sor-szám Helyrajzi
szám
Parcella
szám
Cím Terület
m2
Felépítmény
van/nincs
Földterület jellemzői 2026. évi bérleti díj nem kerületi lakos esetén meg-szerzési díj nem kerületi lakos esetén 2026. évi bérleti díj kerületi lakos esetén meg-szerzési díj kerületi lakos esetén
1. 65731 17. Barackos út 1200 nincs Határoló kerítés nincs.

Felépítmény nincs.

174 000 0 87 600 0
2. 65731 18. Barackos út 1424 nincs Határoló kerítés nincs.

Felépítmény nincs.

206 480 0 103 952 0
3. 65731 19. Barackos út 792 nincs Határoló kerítés nincs.

Felépítmény nincs.

114 840 0 57 816 0

 

*Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Pénzügyi, Tulajdonosi és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottsága 352/2025. (VIII.27.) határozata alapján a Barackos út 65731 hrsz-ú ingatlan rendezésre került 17., 18., 19. parcellái bérbeadásának elősegítése érdekében hozzájárult a megszerzési díj méltányosságból történő elengedéséhez új földhasználó esetében. Az új bérlőnek a földhasználati szerződés megkötését megelőzően – kizárólag ezen parcellák bérbe vételekor – a bérleti díjat, illetve időarányos részét kell megfizetnie. A bérbevétel szabályai a továbbiakban változatlanok.

 

  1. számú táblázat**

 

Sor-szám Helyrajzi
szám
Parcella
szám
Cím Terület
m2
Felépítmény
van/nincs
Földterület jellemzői 2026. évi bérleti díj nem kerületi lakos esetén meg-szerzési díj nem kerületi lakos esetén 2026. évi bérleti díj kerületi lakos esetén meg-szerzési díj kerületi lakos esetén
1. 20855/6 2. Örvös utca 688 nincs Kerítése hiányos. Felépítmény nincs. 99 760 299 280 50 224 150 672
2. 20855/6 3. Örvös utca 730 nincs Kerítése ép, kisebb javítható hibákkal. Felépítmény nincs, a kert hátsó részében rossz műszaki állapotú fa kerti WC. 105 850 317 550 53 290 159 870
3. 20855/6 4. Örvös utca 734 van Kerítés bal oldalhatáron hiányos. Felépítmény: 1,5*1 m fa szerszámtároló, 4*8 m félig földbe süllyesztett tégla ház, 2*2 m2 fa előtérrel + 8 m3 sitt. 106 430 319 290 53 582 160 746
4. 20855/6 5. Örvös utca 692 nincs Kerítése hiányos. Felépítmény nincs. 100 340 301 020 50 516 151 548
5. 20855/6 11. Örvös utca 781 van Kerítése ép. Felépítmény: 2*4 m fa szerszámtároló WC-vel, belül négy egységre osztva 7*5 m faház + sitt. 113 245 339 735 57 013 171 039
6. 20855/6 20. Őzsuta utca 756 van Kerítése hiányos, kapubejárat nincs. Felépítmény: 6*4 m faház előtetővel. 109 620 328 860 55 188 165 564
7. 20855/6 27. Őzsuta utca 894 van Kerítés bal oldalhatáron teljes hosszában hiányzik, bejárati kapu nincs. Felépítmény: 7*2,5 m két tagozódású faház, 3*1 m fa sufni + 5 m3 sitt. 129 630 388 890 65 262 195 786

 

**Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Pénzügyi, Tulajdonosi és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottsága 47/2024. (II.29.) határozata alapján a 20855/6 hrsz-ú ingatlanon belül valósult meg a CoFarm4Cities városi farm projekt. A projekttel nem érintett jelenleg üresen álló parcellák meghatározott – 1 év időtartamra – bérbe vehetők, azzal a kikötéssel, hogy a bérleti jogviszony a határozott idő lejártát megelőzően 30 napos határidővel a bérlő kártérítési igényének kizárásával felmondható, amennyiben a bérlemény területe a városi gazdálkodást ösztönző „csúcshegyi városi farm projekthez” szükségessé válik.  A bérleti szerződés lejártát követően – a projekt teljes megvalósulásáig, vagy ellenkező képviselőtestületi döntés hiányában ismételten, további egy évre meghosszabbítható. A bérbevétel szabályai a továbbiakban változatlanok.

 

 

 

 

  1. számú táblázat

 

Sor-szám Helyrajzi
szám
Parcella
szám
Cím Terület
m2
Felépítmény
van/nincs
Földterület jellemzői 2026. évi bérleti díj nem kerületi lakos esetén meg-szerzési díj nem kerületi lakos esetén 2026. évi bérleti díj kerületi lakos esetén meg-szerzési díj kerületi lakos esetén
1. 20655/4 3. Virágosnyereg utca III. kapu 974 van Kerítése hiányos, a 2. parcellától nincs lehatárolva. Felépítmény: 3,2*3,2 m faház (tető javításra szorul), 2*1,5 m fa szerszámos+WC 141 230 423 690 71 102 213 306
2. 20655/4 8. Virágosnyereg utca
II. kapu
1198 nincs Kerítése hiányos. Felépítmény nincs, pince maradvány. 173 710 521 130 87 454 262 362
3. 20655/4 9. Virágosnyereg utca
II. kapu
832 van Kerítése hiányos. Felépítmény: 5*3 m romos faház, bontandó. 120 640 361 920 60 736 182 208
4. 20655/4 15. Virágosnyereg utca
II. kapu
1177 van Kerítése hiányos. Felépítmény: 5*6 m téglaépület, különálló pince, 2*2,5 m fém szerkezetű melléképület (bontandó) 170 665 511 995 85 921 257 763
5. 20655/4 26. Virágosnyereg utca
I. kapu
1201 van Kerítése javításra szorul. Felépítmény: 4*3 m fa szerkezetű épület (szerszámos), előtetővel (bontandó, vagy felújítandó) 174 145 522 435 87 673 263 019
6. 20655/4 27. Virágosnyereg utca
I. kapu
771 van Kerítése javítást igényel. Felépítmény 3*4 m2 faház. 111 795 335 385 56 283 168 849
7. 20655/4 32. Virágosnyereg utca
I. kapu
724 nincs Kerítése javításra szorul. Felépítmény nincs, kisebb építési törmelék. 104 980 314 940 52 852 158 556
8. 20655/4 35.a. Virágosnyereg utca
I. kapu
854 van Kerítése hiányos, a vízmosás felé lejt. Felépítmény: 4*6 m téglaépület (+pince), felújítandó. 123 830 371 490 62 342 187 026
9. 20655/4 101. Kocsis Sándor utca – Turbolya köz 775 van Kerítése hiányos. Felépítmény: 4*5 m téglaépület, 2*7 m toldalékkal (felújítandó, statikai megerősítést igényel), 5 m3 szemét 112 375 337 125 56 575 169 725
10. 20655/4 102. Kocsis Sándor utca – Turbolya köz 794 van Kerítése hiányos. Felépítmény: tetőszerkezet nélküli 5*4 m vegyes falazatú épület (felújítandó, tető pótlandó) + 4*2 m pince, 4*1 m melléképület (bontandó), 5 m3 szemét, sitt 115 130 345 390 57 962 173 886
11. 20655/4 104. Kocsis Sándor utca – Turbolya köz 839 van Kerítése hiányos. Felépítmény: könnyűszerkezetes faház, 4*4 m alap + 4*1 m toldalékkal (felújítandó), 2*2 m fa sufni (bontandó), 2 m3 szemét 121 655 364 965 61 247 183 741
12. 20655/4 107. Kocsis Sándor utca – Turbolya köz 513 van Kerítése hiányos. Felépítmény: tetőszerkezet nélküli 5*4 m téglaépület (felújítandó), 1,5*5 m toldalék (bontandó), 6*4 m romos melléképület (bontandó), 15 m3 szemét 74 385 223 155 37 449 112 347
13. 20655/4 108. Kocsis Sándor utca – Turbolya köz 797 van Kerítése javítást igényel. Felépítmény: 5*3 m alap + 5,1,5 m toldalék téglaépület, pincével (felújítandó), 3*3 m nyitott szín (bontandó), 10 m3 szemét 115 565 346 695 58 181 174 543
14. 20655/4 111. Harsánylejtő –
Kocsis Sándor utca
652 van Kerítése hiányos. Felépítmény: 6*4 m faház toldalékkal együtt (felújítandó), 5 m3 szemét 94 540 283 620 47 596 142 788
15. 20655/4 127. Kocsis Sándor utca – Turbolya köz 918 van Kerítése javítást igényel, a szomszédos parcellától nincs lehatárolva. Felépítmény 7*5 m téglaépület előtetővel. 133 110 399 330 67 014 201 042
16. 20824 A. Őzsuta utca 1244 van Kerítése hiányos, a szomszédos parcellától nincs lehatárolva. Felépítmény 6*5 m faház. 180 380 541 140 90 812 272 436
17. 20824 D. Menedékház utca 868 van Kerítése hiányos, a szomszédos parcellától nincs lehatárolva. Felépítmény 4*3,5 m fa szerkezetű szerszámos (felújítást igényel). 125 860 377 580 63 364 190 092
18. 20843 1. Őzsuta utca 1015 van Kerítése javítást igényel. Felépítmény 6*4 m téglaépület (+pince). 147 175 441 525 74 095 222 285
19. 20847 – 20854 2. Menedékház utca 707 van Kerítése néhol javítást igényel. Felépítmény 6,5*4 m faház fedett terasszal. 102 515 307 545 51 611 154 833

 

 

Sor-szám Helyrajzi
szám
Parcella
szám
Cím Terület
m2
Felépítmény
van/nincs
Földterület jellemzői 2026. évi bérleti díj nem kerületi lakos esetén meg-szerzési díj nem kerületi lakos esetén 2026. évi bérleti díj kerületi lakos esetén meg-szerzési díj kerületi lakos esetén
20. 20895/2 1. Őzsuta utca 641 van Kerítése javítást igényel, a szomszédos parcellától nincs lehatárolva. Felépítmény 5*5 m faház (+terasz előtetővel), 4*3 m melléképület (bontandó). 92 945 278 835 46 793 140 379
21. 20895/2 2. Őzsuta utca 640 van Kerítése javítást igényel, a szomszédos parcellától nincs lehatárolva. Felépítmény 5*4 m faház teraszrésszel (+pince), kerti WC. 92 800 278 400 46 720 140 160
22. 20895/2 8. Őzsuta utca 639 van Kerítése hiányos, a szomszédos parcelláktól nincs lehatárolva. Felépítmény: 5*4 m faház + 4*3 m fészer (bontandó) 92 655 277 965 46 647 139 941
23. 20895/2 10. Őzsuta utca 953 van Kerítése hiányos, a szomszédos parcelláktól nincs lehatárolva. Felépítmény: 5*4 m faház + 5*5 m melléképület (megállapodás szerint az egyik épület bontandó). 138 185 414 555 69 569 208 707
24. 21256/4 D. Vadóc utca – Névtelen út 820 nincs Felépítmény nincs, gondozott telek. 118 900 356 700 59 860 179 580
25. 65306 II. Árok utca 993 nincs A telek bejárata az Árok utcából nyílik, oldal kerítései hiányosak.
Felépítmény nincs.
143 985 431 955 72 489 217 467
26. 65723 A. Meggy utca 900 nincs Kerítése ép, néhol javítást igényel. Felépítmény nincs, gondozatlan telek. 130 500 391 500 65 700 197 100
27. 65723 B. Meggy utca 859 nincs Kerítése hiányos. Felépítmény nincs, gondozatlan telek. 124 555 373 665 62 707 188 121
28. 65731 4. Meggy utca – Barackos út 817 van Kerítése ép. Felépítmény: 5*3 m faház,
1*1 m WC
118 465 355 395 59 641 178 923
29. 65731 16. Barackos út 767 van Kerítése ép. Felépítmény: 5*3 m faház. 111 215 333 645 55 991 167 973
30. 65732/2 II. Meggy utca 867 nincs Kerítése ép. Felépítmény nincs, 1*1 m WC, gyűrűs kút. 125 715 377 145 63 291 189 873

 

Bérbevételi feltételek:

 

A fenti telkekre jelentkezést zárt borítékban, legkésőbb 2026. április 13. (hétfő) 10:00 óráig van lehetőség benyújtani az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. Ügyfélszolgálati Irodájában (1033 Budapest, Mozaik utca 7.).

 

Jelentkezni formanyomtatvány kitöltésével lehet, mely letölthető a www.obuda.hu és a www.ovzrt.hu honlapról, vagy az ertekesites@ovzrt.hu címre küldött megkeresésre elektronikus formában megküldjük.

 

A Jelentkezőnek nyilatkoznia kell a meghatározott bérleti díjról, valamint arról, hogy az ingatlant megtekintette, annak állapotát megismerte. A meghatározott bérleti díjnál alacsonyabb összegen nem köthető bérleti szerződés.

 

Jelentkezőnek nyilatkoznia kell továbbá arról, hogy köztartozása, valamint kiíróval szemben tartozása, szerződésben vállalt és nem teljesített kötelezettsége nincs.

 

A földterületek bérbeadása a bérbevételi kérelmek beérkezésének sorrendjében történik.

 

Jelentkezőnek a bérleti jog biztosítására a megszerzési díjat az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. Raiffeisen Bank Zrt-nél vezetett 12001008-00140909-00100008 számú bankszámlájára kell megfizetni a bérleti szerződés megkötésének időpontjáig.

 

Kiíró fenntartja azon jogát, hogy a felhívást részben vagy egészben visszavonja, formanyomtatvány benyújtása nem keletkeztet szerződéskötési kötelezettséget.

 

A benyújtott formanyomtatványok kiértékelésére 2026. április 13. (hétfő) 10:10 órakor a 1033 Budapest, Mozaik utca 7. szám alatt, az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. hivatalos helyiségében kerül sor, ezt követően az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. a jelentkezőket írásban értesíti. Azok a jelentkezők, akik a szerződéskötési lehetőségről írásbeli értesítést kapnak, a kézhezvételétől számított 15 napon belül bérleti szerződést kell kötniük, egyéb esetben elvesztik szerződéskötési jogosultságukat.

 

A Bérbeadó a bérleti díjat a szerződéskötést követő évtől a tárgyév elején az előző évi infláció KSH által közzétett mértékével emelheti. A bérleti díj jelenleg ÁFA összeget nem tartalmaz, azonban, ha a Bérbeadó az ingatlan bérbeadása tekintetében ÁFA kötelessé válik, akkor a Bérbeadó a jogszabály által előírt ÁFA mértékét a most meghatározott bérleti díjra, mint adóalapra felszámítja.

 

A felhívással kapcsolatban további felvilágosítást az Értékesítési, Helyiség- és Telekhasznosítási Csoport +36 1 430-3465 és a +36 1 430-3472 telefonszámain lehet kérni.

 

 

Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt.

Értékesítési, Helyiség- és Telekhasznosítási Csoport