Itt a nyár és újabb felújítások indultak

Archív

Műszaki osztályunk fáradhatatlanul teszi a dolgát és mindent elkövet hogy kerületünk szebb és élhetőbb legyen.

2016.07.05.

Folytatódnak a kerületi intézményi felújítások

A Szérűskert utcai nyugdíjasházban az Óbudai Vagyonkezelő Zrt saját karbantartói végezték el a teakonyha teljes felújítását, ami a burkolatcserét, festést, szükséges víz és villanyszerelést, valamint az új bútor összeszerelését jelentette.

A múlt héten folytattuk a munkát a mosókonyha és szárító helyiségekkel, ahol a több mint 30 éves állapotokat újítjuk meg szintén burkolatcserével, festéssel és ablakcserével.

Az óvodákban, bölcsődékben és iskolákban megkezdődnek a nagyobb nyári felújítások. A mellékelt képen a Medgyessy Ferenc utcai Cseresznyevirág Művészeti Tagóvodában folyik az udvari aszfaltburkolat részleges bontása, hogy ezután új térkövezett játszófelület és a homokozó fölé telepített napvitorla fogadja majd az ovisokat már a két hét múlva kezdődő nyári ügyeleti időre is.

A Vitorla utcai óvodában is folynak a munkák. Egyrészt készül a két gyerekmosdó teljes felújítása, valamint több intézménnyel párhuzamosan az árnyékoló terasztetők felújítása és fedés cseréje.

Az Önkormányzat immár 3. éve áldoz külön az óvodai és bölcsődei árnyékolás megoldására mind a homokozók fölé telepített napvitorlákkal, mind pedig az épületek terasztetőinek felújításával.